Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Balatonfűzfő–mámai románkori templomrom

A falu első okleveles említése igen korai; a veszprémvölgyi kolostor Szent István-féle, görög nyelvű alapítólevelében található. Az okmányt az 1109-es Kálmán-féle átírásban ismerjük. Ezt a Szent István-féle adománylevél hiteles másolatának tekintik.

Az 1109-es latin nyelvű átírásból megtudjuk, hogy korábban (az adományozás előtt) ez a vidék királyi udvarnokföld volt és öt falut — köztük másodiknak Mámát — a király örökjoggal a monostornak adományozza.

1296-ban Lodomér esztergomi érsek újból átírja az István-féle alapítólevelet, majd meg is erősíti. Ebben a megerősítésben már a falvak egyházainak nevei is szerepelnek: a kenesei Szt. Mihály, a szárberényi Szt. Márton, a mámai Szt. László templom (amely a Szt. Márton egyház filiája) és a padragi Szt. Mihályról nevezett templomok. 

Régészeti kutatás nyomán a várt, egyenes szentélyzáródású templom romjai kerültek elő. A templom a középkori szokásnak megfelelően keletélt, hossztengelye 30°-kal tér el északi irányba kelettől. Hajójának mérete 6,40 X 8,55 m a szentélye 2,70 X 4,00 m. Falai átlagosan 80 cm vastagok. A hajó nyugati falából csak az alapozás maradt meg. A déli fal nyugati szakasza és vele az egykori bejárat elpusztult. Keleti szakasza majd 4 m magasan maradt meg, benne két román ablak kávájával. Az elpusztult ajtónyílás nyugati oldalán levő kis, nyelv alakú falnyúlvány valószínűleg a bejárati ajtó előépítményének maradványa. 

A mámai templom alaprajzilag, tér- és tömegalakításibain románkori falusi templomaink legegyszerűbb típusa. Belső tere téglalap alaprajzú hajóból és négyzetes szentélyből áll. Ezt az alaprajzi formát, amely az épület térképezését is meghatározza, külső tömege is tükrözi. Falainak anyaga kemény mészkő, a szomszédos fűzfő—várpalotai dombvidéket alkotó kőzet, vagyis a legközelebb fellelhető, olcsó építőanyag (ugyanebből épültek a környék hasonló korú templomai is: Liter, Vilonya, Sóly, Berhida, ösikü). Habarcsa az Árpádkorra jellemzően erősen meszes, sok évszázad alatt szinte kőszerűen megkötött anyag. A falazásmód is az ebben a korban megszokott: a falsíkokat nagyobb, durván lenagyolt kövekből rakták és a két kősor közét öntöttfal módjára vastag habarcsba rakott kisebb kövekkel töltötték ki. Külső sarokként — rendszertelenül ugyan — használtak nagyobb „armirozó" köveket. A tetőszerkezet anyaga faragott fa volt a tetőfedés pedig eredetileg talán nád, később (így a XVIII. sz.-ban) fazsindely. Az utóbbira az ásatás sajnos semmiféle felvilágosítást nem tudott nyújtani.

Az 1297-es veszprémvölgyi (akkor már cisztercita zárda), adománylevélben, annak megerősítésében szerepel először Máma egyházának neve: „ecclesia Sancti Ladislai de Mama". A templom alaprajzi elrendezése és a legkorábbi leletanyag is arra enged következtetni, hogy a templom mai formájában — sekrestye nélkül — még a XIII. sz.-ban megépül. Az 1297-es évszám adja a templom keletkezésének ante quemjét. A templom védőszentje Szent László. László királyt 1192-ben avatták szentté. Ez a dátum adja tehát a templom keltezésének post quemjét. Szent László tisztelete egyébként is III. Béla uralkodása alatt terjedt el nagymértékben. Templomunk tehát nem épülhetett XII. sz. végénél előbb, sem pedig a XIII. sz. második felénél később. 

A századok folyamán, a török pusztításokkal egyidőben nyilván a templom is tönkremehetett. A levéltári kutatásnak sikerült kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy a sekrestyét alapjaitól a győri jezsuita kollégium építtette 1702-ben, a templom renoválásakor. 1773-ban remetelakás is állt az elhagyott pusztának számító telepen. A XVIII. sz.-ban a falu végleg elpusztul, elnéptelenedik, a templom rommá lesz; majd 1932-ben délnyugati sarkát is lebontják.

Máma az egyik legrégibb Balaton környéki falu. Temploma alaprajzi elrendezésével nem áll egyedül, szorosan kapcsolódik a környék más, egyenes szentélyzáródású templomainak népes csoportjához. 

Forrás: Sz. Czeglédy Ilona – Koppány Tibor: A Balatonfűzfő–mámai románkori templomrom