Utolsó frissítés: 2026.03.16.
Ligvánd - Niczky-kastély
Ligvánd - Lygwan (Nebemsdorf), Sopron megyei község, Trianon után Ausztriához került, 1938-ban a Német bírodalomhoz tartozott, a háború után Ausztria - Burgenland része. 1225-ben már fennállt mint község. A XIV. sz. óta a Niczky családé.
Ligvándon már 1300-ban állt egy vár, amelyet a 15. században is használtak. Hogy a mai vár helyén állt-e, az nem egyértelmű. A vár a 14. században a Szegedi (Mezöszegedi) család tulajdonában volt. A 15. század közepéig a birtokot kisebb nemesek birtokolták, és ismételten öröklési viták tárgyát képezte. A várnak nem volt katonai jelentősége, csupán a birtok központja volt. (Forrás: https://www.burgen-austria.com/)
„Pecöli Zarka Miklós fia, Miklósmester” volt a család későbbi birtokállományának megalapozója, egyúttal legsikeresebb gyarapítója. Engel Pál 1377-ben soproni alispánként azonosította Szécsényi Frank familiárisaként. 1396-ban, majd a következő két évben összesen három alkalommal a Sopron megyei Ligvándon vásárolt részeket. Gondosan ügyelt Miklós arra, hogy a birtokszerzései jogilag lehetőleg ne legyenek később támadhatóak. Nincsen meg eredeti formában minden egyes oklevél, de egy terjedelmes, 1397. júliusában kelt uralkodói privilégium fenntartotta emlékét a ligvándi és karakói birtok vásárlásai esetében az uralkodói hozzájárulásoknak.
Niczky Benedek 1456-ban váltja vissza nagybátyjától s beiktatják a birtok felébe. Mátyás király 1465-ben adományozza neki. 1478-ig birtokolta, ekkor fiainak adta át. Okleveleink a Niczky család két tagjáról tesznek említést: Lászlóról és fiáról, Benedekről. László fia Benedek Jánosfalva, Kál, Ligvánd, Szarkafölde, Ládony, Magyarbarom, Fellorcz, Ábránháza (puszta), Dienesfölde, Geresd, Röjtök, Keresztúr, Sárkány, Vásárosfalu, Beled (város) és Veszkény helységekben volt birtokos.Ligvándés Szarkafölde egészen 1456-ig Benedek rokonának, Péczeli Szarka Lászlónak a kezén volt. De Benedek visszakövetelte magának. 1465-ben újabb királyi adományozásban részesült. Birtokrészeket kapott Magyarbarom, Dienesfölde, Ládony, Szarkafölde, Kál és Ligvándhelységekben. Megkapta a birtokokban rejlő királyi jogot is. 1478-ban Kál (város), Ládony, Magyarbarom, Ligvánd helységekben, Dienesfölde és Szarkafölde pusztákon, Geresd, Röjtök, Keresztúr, Sárkány, Vásárosfalu, Beled (város) és Veszkény helységekben birtokolt jószágait hagyta fiaira.
Ligvándon 1543-ban mikebudai Soós Ferencnek és Niczky Gáspárnak voltak egyenlő nagyságú birtokai. A Niczkyek az egész századon keresztül megmaradtak a község felerészének birtokában, csupán 1570. körül kapott rövidebb időre ingatlanokat a családdal rokon Rajky és Szenlászlay István. Soós 1548-ban fiává fogadta Seged György szigetvári kapitányt s összes ingó és ingatlan javait reáruházta. Soós halála után özvegye, Ladiszlavics Katalin többször is kísérletet tett az adoptált Segednek az örökségből való kizárására. 1549-ben soproni házából akarja kiforgatni, de a helytartótanács Seged pártjára áll. Az 50-es évek elején, amikor Seged halála után fia, az ifjabb Seged György védelmét nagybátyja, Kecskés György vette át, Ladiszlavics Katalin — akkor már Vadasfalvy Dávidné — újból föllépett birtokigényével és sikerült is az uralkodótól a régebbi Soós-birtokok felére adományt szereznie, minek folytán 1560-ban a ligvándi Szeged-birtokot kettéosztották s egyik felét visszajuttatták Ladiszlavics Katalin kezére. Ladiszlavics Katalin halála után unokaöccse, Káldy Demeter lett a Soós-féle örökség felerészének tulajdonosa, a századfordulón pedig ennek fia, Káldy Péter. A Seged-család tulajdonában maradt és II. Seged György ifjúsága idején gyámok kezén hányódott másik darab ingatlant az erőszakosságairól nevezetes ifj. Jurisics Miklós foglalta el egy időre, utána pedig vejének, petrinyei Horváth Gergely győri kapitánynak kezére játszotta át. Kecskés, Seged gyámja végül is leszerelte a birtokfoglalók igényeit s Ligvánd negyedrésze visszakerült Seged tulajdonába. Az ifjabb Seged 1563-ban Doborjánban vásárolt kúriát s neje, Hosszutóty Zsófia segítségével az Ostffy—Megyery-rokonság területén, Sarródon is kapott 1590 táján kisebb terjedelmű ingatlanokat. 1604-ben Ligvándon Seged Ferenc 6, a Niczky-birtok ideiglenes haszonélvezőjének tekinthető Szombathelyi Ferenc 3, Székely György, özv. Kürtösy Jánosné, Telekesy István, Pozon Zsigmond és Hetyey Balázs 1—1 ház tulajdonosai voltak.
Az Ausztriához rendelt soproni és vasi tájakon 1920-ban csak majorok működtek, gyakran a faluban vagy annak közelében. A legjelentősebb majorokat a gróf Batthyány család birtokolta Rohonc, Csajta és Ligvánd külterületén. Ugyancsak Ligvándfalu határában gróf Niczky László, a szintén már említett Csajta közelében Bornemisza báró uradalma helyezkedett el.
A ma is álló kastély építéséről közelebbi adataink nincsenek, valószínűleg Mária Terézia uralkodásának utolsó éveiből való. A tagozásában kissé szertelen épület, érdekes átmenet a neoklasszicizmus felé, melyben az emeletes és manzárd tetejében már valószínűleg átalakított rész még az előző kor felfogásában gyökerezik, míg az ívesen eléje épített toszkán oszloprend és a sima kiképzésű szárnyak már a felfogás mélyreható átalakulásáról tesznek tanúbizonyságot. A kastély főterme az oszloprend alól induló kétszárnyú lépcsőn érhető el, s mennyezete Dorfmeister freskóinak ad helyet.
A Magyar Történelmi Társulat 1883-ban tett soproni és Sopron megyei kirándulása során bizottság szállt ki Nagy Imre vezetésével Ligvándra, és beszámolt arról, hogy az 1867 óta eltelt másfél évtizedben a Niczky család levéltárát rendezték. A későbbiekben a ligvándi kastélyban az iratok tárolására alkalmatlan helyen az anyag károkat szenvedett. 1933-ban az egy toronyszobában kialakított levéltári helyiségben az eredeti levéltári rend szükségessé vált helyreállítása is megtörtént. A két világháború között, így Sümeghy tevékenysége idején is, a Niczky levéltár még magánkézen volt, majd az országhatárok változásával Ligvándról (Nebersdorfból) Kismartonba (Eisenstadtba), a Burgenlandi Tartományi Levéltárba került. Még Ligvándról mintegy 400, Mohács előtt keletkezett oklevél került ismeretlen úton-módon, alighanem 1938 és 1945 között, Házi Jenő jóvoltából Sopron megye levéltárába.
Forrás:
Kis Péter: A Niczky család levéltárának középkori oklevelei.
Mikó Gábor: Egy levéltár régmúltja. A Zarka család középkori okiratai
Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak Korában
Soós Imre: Adatok a sopronmegyei középbirtokok 16. századi történetéhez
Botlik József: Az őrvidéki magyarság sorsa
Uj Idők Lexikona 17-18.
Rados Jenő: Magyar kastélyok - Magyarország művészeti emlékei 4. (Budapest, 1939)
