Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Karánsebes, erődített templom - vár - városerődítés

A román határt Nagylaknál átlépve, az Arad – Temesvár és Lugos városokon átvezető főútvonalon haladva érkezünk meg a modern nagyvárosokra oly jellemző épülettömbökkel zsúfolt településre. Egykoron sokat ostromolt védőműveinek a felszínen már nyoma sem maradt, egyedül a középkori egyház alapfalainak restaurált maradványai emlékeztetnek a régmúltra. 

Leírása:

Karánsebes erődvárosa a 16. századtól egyre fenyegetőbb méreteket öltő török betörések elleni védelmül épült ki. Eleinte csak a központban lévő egyházat vették körbe kőfallal, majd a hadmérnökök tervei alapján fokozatosan létesültek a főként fa-föld szerkezetű palánkművek. A napjainkig fennmaradt tervrajzok szerint végső formájában a szabálytalan sokszög területet formázó települést övezte a városfal, aminek sarkait öt darab olaszbástya tagolta, előttük mély vizesárokkal. Két kapuja Lugos és Orsova irányába nyílott.

Története:

Ott, ahol a Temes folyóba torkollik a kicsiny Sebes patak, alakult ki a középkor évszázadaiban Karánsebes települése. Históriáját a napjainkig fennmaradt okleveles adatok alapján próbáljuk meg összefoglalni. Árpád-házi IV. Kun László király többször is megfordult ezen a vidéken a 13. században, ahol a település a környék központjává nőtte ki magát. Nagy Lajos király idejében egy ítéletlevél kapcsán emlékeznek meg a mezővárosról.

Tőle keleti irányban emelkedett, a védelemre alkalmas hegycsúcsok egyikén Sebesvár, aminek őrsége a királyi hatalom biztosítását jelentette az alávetett, már akkoriban is főként románajkú népesség fölött. Magában a folyó menti településen viszont nem létezett semmiféle erődítmény, lakói mezővárosi kiváltságokkal rendelkeztek. A viszonylag nyugalmasnak mondható időszaknak a mohácsi csatavesztés után szakadt vége, amikor a Török Birodalom harcosai egyre nagyobb területeket hódítottak meg Magyarországból.

A Temesköz vidékén is megjelentek a török-tatár lovasportyák, dúlásaikkal, fosztogatásaikkal hatalmas károkat okozva a keresztényeknek. Védekezésül először csak a központban emelkedő plébániatemplomot kerítették körbe vaskos kőfalakkal, majd szükségessé vált az egész település megerődítése.

1551-ben Izabella özvegy királyné a Habsburg Ferdinánd magyar királlyal kötött megegyezés értelmében, Karánsebest átadta Serédy György biztosnak. Sietve megkezdték az akkori haditechnikának megfelelő védőművek kiépítését, ami a környező pórnép ingyenmunkájával, erőltetett ütemben történt meg. A fa-föld szerkezetű sáncokat ó-olaszrendszerű ágyúbástyák tagolták. Mint az Erdélyi Fejedelemség birtokát képező végvárnak igen fontos szerepét jelentette az oszmánok betöréseinek megakadályozása, a közeli Lugos erődítményével egyetemben.

A 17. század elején fellángoltak a harcok körülötte. Előbb Székely Mózes, majd Basta császári generális foglalta el. 1605-ben a fejedelemség trónjára kerülő Bocskai István csapatai vonultak be kapuin. A hódoltság idejében a lugos-karánsebesi bán székhelyét képezte. I. Rákóczi György fejedelem 1638-ban utasítást adott megrongált védőműveinek helyreállítására.

Az isztambuli Porta többszöri fenyegetésére végül 1660-ban Barcsay Ákos, aki a török hathatós segítségével nyerte el Erdély jogarát, a muzulmánok kezére juttatta. Jó két évtizedig lobogtak ormain a lófarkas zászlók, mígnem 1688-ban Veterani császári generális zsoldosai visszavették. Sikerüket azonban nem tudták kiaknázni, az ellentámadásba lendülő igazhitűek serege rövidesen ismét megszállta. Mivel az 1699-es karlócai békekötés a Temesköz vidékét a szultán hatalmában hagyta, csak 1718-ban sikerült végleg kiűzni a törököt.

Az addigra hadászati szerepét vesztett, elavult erődítményrendszert az 1730-as években rombolták le, helyét a terjeszkedő polgárság lakóházai foglalták el. Így napjainkra a földfelszín felett nyoma sem maradt a karánsebesi erődvárosnak.

Összeállította: Szatmári Tamás

Felhasznált irodalom: 

Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok, 1990

Kisari Balla György: Karlsruhei térképek a török háborúk korából, 2000

Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete I. 1984

Révai Nagy Lexikona 11. 1915

Gerő László: Magyarországi várépítészet, 1955