Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Óbuda királyi vár, majd királynéi vár

Az ókori Aquincum falai közt létrejött 11. századi település már az Árpád-kor elején fontos uralkodói központ volt. A vár előzménye a óbudai királyi kúria a mai Óbudán állt, amelynek a maradványait a Fő téren tárták fel. Az épület nagyrészt kváderekből és másodlagosan felhasznált római kövekből készült. Alaprajza négyszögletes volt, méretében a hasonló korabeli királyi udvarházakhoz hasonlított. Az épület azonban nem volt elég tágas, csak korlátozott számú személyek rövid időre való tartózkodását tette lehetővé.

Óbuda fejlődésével, már nem volt alkalmas eredeti céljára, ezért nagyobb, reprezentatívabb épület építését határozták el. Az erre a célra alkalmas területet egy 1356-os oklevél szerint a prépost engedte át királynak, amiért évi 1 márka aranyat kapott a káptalan.

A város szélén, a római falakon kívül az 1230-as években épült fel az óbudai királyi vár, amely IV. Béla idején az esztergomi királyi székhely funkcióját vette át, és a 13. század végéig ez lett a magyar királyok rezidenciája. Maradványai a mai református templom alatt (Kálvin utca) kerültek elő, ezeket részlegesen fel is tárták.

A középkori város délnyugati területén az itteni földrajzi adottságokhoz igazodó szabályos alaprajzú, síkvidéki erődítést hoztak létre. A szabályos, négyzetes alaprajzú középudvaros várpalotát egy kaputorony díszítette. Mellette állt az emeletes várkápolna vele szemben pedig a kétszintes nagyterem. Az udvar túlsó felén helyezkedtek el a lakosztályok, amelyekhez padlófűtéssel ellátott fürdő is kapcsolódott.

A vár északi oldalán a bejárathoz híd és kapuépítmény tartozott. A kapu a város főutcája felé nézett, és út vezetett innen a belső várba. A belső udvart épületek vették körül, melyek közül megmaradt a toronynál a lépcsőzetesen tagolt, vörös és fehér márványból készült kapu alsó része. Ezen a kapun keresztül lehetett bejutni a keleti szárnyban lévő kápolnába. A kápolnának korábban félkörös szentélye volt, később a tízszög 5 oldalával záródó formát alakítottak ki.

A középső udvarból két kapu nyílt a nyugati és a keleti szárnyba, a déli oldal jó része a mai templom alatt van, ez lehetett a gazdasági épületrész.

A vár a 13. században egyedülálló, különleges épület volt, melynek formai kialakítására nagy hatással lehetettek a lovagrendi erődítések. A óbudai királyi vár mintául szolgálhatott a szabályos alaprajzú királyi váraknak. A védművekkel és épületekkel együtt a vár kb. 100 x 100 méter alapterületen helyezkedhetett el.

A 13. század végén IV. László és III. András állandó székhelye, az év fontos időszakait töltötték itt. A 14. század elején Vencel is székhelyének tartotta, de Károly Róbert inkább Visegrádot és a budai várat helyezte előtérbe. A várat 1343-ban Nagy Lajos anyjának, Erzsébetnek ajándékozta, ettől kezdve volt királynéi birtok. Erzsébet élete végéig itt lakott és jelentős építőtevékenységet végzett.

A váron belüli építkezések alig ismertek, csak az északi és keleti szárnyban kerültek elő nyomai. A 13-14. század fordulóján végzett kisebb javítások után az Erzsébet általi átépítések voltak a legjelentősebbek, de a vár alaprendszerét azok sem változtatták meg. Átépítették a épülettömbből kiugró kápolna-szentélyt, és pillérsoros folyosót építettek a keleti szárny mellett  Óbuda városának 14. század végétől kezdve fennmaradt pecsétjein valószínűleg ezt a várat ábrázolták. Piast Erzsébet halála után a vár Mária királynő birtokába került, majd a halála után visszakerült a királyi birtokok közé. A következő birtokosa Cillei Borbála volt, aki német nyelvű oklevelek tanúsága szerint téglaégetőt is hozatott az óbudai palotája kibővítéséhez.

Mátyás uralkodása alatt az óbudai vár Szilágyi Erzsébet gyakori tartózkodási helyévé vált, halála után Aragóniai Beatrix kapta meg a várat. Mikor II. Ulászló összeházasodott Candale-i Annával, ismét a magyar királyné kezébe került. 1506-ban bekövetkezett halála után azonban, a királynéi birtokokkal egyetemben, a két királyi gyermek, Anna és Lajos kapta meg a várat. A helyettük kormányzóként működő Szalkai László, a későbbi esztergomi érsek igazgatta a várhoz tartozó birtokokat.

1521-ben a vár ismét egy királyné, Habsburg Mária birtokába került, és a mohácsi csatát követő zűrzavarig tulajdonolta Óbudát. A késő középkorban a vár, Óbudához hasonlóan, vesztett a jelentőségéből, fokozatosan háttérbe szorult. A török korban romba dőlt, falait a 18. században bontották le, az újkorra szinte nyomtalanul eltűnt.

Források:

Budapest Lexikon II. L–Z. Főszerk. Berza László. 2. kiadás. Budapest: Akadémiai K. 1993. 223–224. old.
Altmann J.: Újabb kutatások az óbudai királynéi vár területén - Budapest, 1976 - 249-252. old.