Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kapi vára

Kapi (Kapušany) település Eperjestől mintegy 8 km-re északkeletre, a Sajói- és a Sárosi-hegység közötti Szekcsői-medencében fekszik. A  falu központjától 1,6 km-re, északnyugatra emelkedik az 504 méter magas Őrhegy, melynek tetején ma is magasan állnak Kapi várának romjai.

Kapi legkorábbi erődítését még az 1241-es tatárjárás előtti időkre teszik a történészek, amely a sárosi erdőispánság erősségének épült. Eleinte az oklevelekben „Toboly” és „Maglóc” néven szerepelt, a Kapi elnevezést csak a 15. században kapta meg véglegesen.

Írásos említése 1249-ben történik elsőként, melyben beszámolnak arról, hogy a Pop nevezetű faluból származó Écs a tatárjárás időszakában megvédte a királyi kézben lévő erősséget.

Engel Pál adatai szerint a várat 1315-ben I. Károly serege elfoglalta Tarkői Henrik sárosi ispántól és lerombolta azt. Azonban nem kizárható, hogy pusztulása néhány évtizeddel később között következett be. A várhelyet és uradalmát 1347-ben I. (Nagy) Lajos király adományozta Poháros Péter abaúji ispánnak azzal a feltétellel,hogy a várat nem építheti újjá.

A Poháros család kihalása után, 1410-ben a Kapi család őse, Tétényi András szerezte meg, akinek Zsigmond király már engedélyezte a  vár újjáépítését. 1440-ben Erzsébet királyné párthíve, Kapi János kezén volt, majd 1444-ben a huszita Giskra befolyása alá került ez a vidék is, így meghódoltak előtte a Kapi nemesi család tagjai is. Ezért megtarthatták a váruradalmukat.

A husziták uralmának 1462-ben Mátyás király parancsára, Szapolyai Imre királyi kincstartó hadjárata vetett véget. A vár Mátyás idejében is a  Kapi család birtokában maradt. A király halála (1490) után János Albert lengyel herceg serege egy időre megszállta a várat, de egy évvel később az itt hátrahagyott őrség távozott belőle.

1537-ben a Szapolyai-párti Kapi Györgytől, Habsburg Ferdinánd király parancsára, Leonhard von Fels tábornagy csapatai foglalták el. De Kapi György hamarosan Ferdinánd oldalára állt és visszakapta várát. A török hódoltság időszakában a vár és vidéke távol esett a hadiutaktól és a csatamezőktől, így a magánvár kimaradt az akkori idők hadászati korszerűsítéséből is.

1605-ben Bocskai István hajdúi szállták meg, míg a 17. század második felében már császári őrség szolgált benne és börtönként használta. 1685 első felében Thököly kurucai vették be a várat, de Schultz tábornok még az év nyarán visszafoglalta tőlük.

1703-ban a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor is császári kézben volt. Rövidesen elfoglalták a kurucok, de az erődítményt korszerűtlennek ítélték, és jobbára csak raktározásra használták. 1709 őszén felmerült a  megerősítése, de Bercsényi Miklós főgenerális hosszabb védelemre alkalmatlannak ítélte, ezért Rákóczi elrendelte az őrség kivonását, majd az ellenség közeledésének hírére a vár felgyújtását.

A szabadságharc lezárultával a vár visszakerült a Kapi család tulajdonába, melynek tagjai a következő évben helyreállították. Azonban az 1715-ös pozsonyi országgyűlés várakat érintő határozata, többek között Kapi várrát is a lerombolással érintette. A A kirendelt katonák felégették az épületeket és puskaporral részben megrongálták a védműveket. A vár ezt követően többé nem épült újjá

A vár korai építési időszakáról a jelenleg folyó feltárási és helyreállítási munkálatok fényében is kevés tudható. A kutatók véleménye szerint a korábbi várból a belső vár keleti–északkeleti részén használták fel a régebbi falak alapozását, de a felmenő falazatok korábbi előzményei még nem kellően tisztázottak.

1410-ben Zsigmond király engedélye alapján kezdődött meg a régi vár helyén, romjai felhasználásával az immár Kapi várának nevezett erősség felépítése. Az ekkor felépített vár, amely a későbbi belső várat jelenti 35 x 20 méter nagyságú volt. A központi épület északkeleti oldalán végighúzódó palotaépület négytraktusú, földszintből és négy további emeletből állt. A  palotával szemközt, a  délnyugati oldalon kapott helyet a  magas falakkal kerített várudvar. Az udvar délkeleti és északnyugati végén egy-egy, legfeljebb kétszintes lakószárnyat építettek.

A belső vár szűk területe és az északkeleti felvezető út védelmének erősítése tette indokolttá a külső vár létrehozását a várszikla délkeleti–észak-keleti előterében. A várhegy peremén épített, szabálytalan törtvonalú alaprajzzal emelt falak a  15–16. század fordulóján készülhettek el. A pártázatos védőfalon gyilokjáró húzódott végig, amelyre a külső vár észak-nyugati sarkában lévő lépcső vezetett fel. A  várkapu az északkeleti sarok közelében nyílt, védelmére egy lőréses, hasáb alakú tornyot építettek az északkeleti fal belső oldalán.

A 16–17. század fordulóján  várkapu külső oldalán is két helyiségből álló épületet emeltek. A külső vár északkeleti fala elé védőárkot és annak külső oldalára sáncot készítettek. A külső vár falainak belső oldalához támaszkodó, több helyiségből álló gazdasági épületet emeltek a délkeleti oldalon. Egy további dongaboltozatos, kb. 20 méter hosszú helyiség is készült a külső vár élesen megtörőészaki sarkánál. Ezzel be is fejeződtek a jelentősebb építkezések a várban.

A vár helyreállítási munkálatai az előkészítést követően 2012-ben kezdődtek meg és napjainban is tartanak. Az azóta eltelt évtizedben jelentősen sikerült a romladozó falak állapotán változtatni. A vár napjainkban a zajló munkáltok ellenére is rendezett környezetben, igen szerény belépődíj mellett fogadja a látogatókat.

Források:

Karczag Ákos–Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei. I. kötet. Bp. 2018.
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. 1996
Burgen und Schlösser Slowakei 1990
Ludovit Janota: Slovenské hrády II. 1935
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. 1983
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások 1980
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai 1996
Csorba Csaba: Legendás váraink 1999
Kónya Péter: A Sáros vármegyei várak és más erődítmények 1995