Utolsó frissítés: 2025.10.20.
A PÉCSI MINDENSZENTEK TEMPLOMA
Építése a 12. század közepére tehetõ. Külsõ építészeti megjelenését a fennálló eredeti részletek, a korának megfelelõ alaprajzi, falszerkezeti sajátságok és formajegyek, mint félköríves, rézsûs ablakai alapján is rekonstruálhatjuk. A keletelt templom egyenes záródású egyhajós terét síkmennyezet fedte. A 15. század végén történt gót stílusú átépítése során a szentélyt korong, illetve rombusz alakú zárókövekben találkozó kõbordás boltozattal látták el. A síkokkal profilált boltozati bordák három és fél méter magasban beépített háromoldalú, tagolt, lefelé keskenyedõ vállkövekbõl indulnak. Külsõ falait támpillérekkel erõsítették meg.
Egyes részletei, mint a szentély és a déli mellékhajó boltozati bordái, a falkonzolok, a bõvített, lapos szögû három síkkal záruló szentélye, öt támpillére és a nyugati kapu kõkerete ebbõl a korból származnak. A templom alaprajza a falak eltérõ hossza és egymástól való eltérõ távolsága miatt szabálytalan. Ebbõl következik, hogy az apszis a gótikában megszokott nyolcszögbõl szerkesztett formától eltér. Aszimmetriáját különösen a menynyezeti bordák vonalvezetése érzékelteti. Szentélyéhez már a középkorban felépítették a sekrestyét is.
Az 1332–1333. évi pápai adójegyzékben mint plébániatemplom szerepel. A templomban mûködõ konfraternitás 1490 körül megerõsítésért IX. Bonifác pápához (1389–1404) folyamodik, mondván, hogy a szegények gyámolításában, a betegek ápolásában végzett eredményes munkájuk pápai elismerése további segítõtársakat vonzana a társulatba. Az 1332. évbõl eredõ pápai adójegyzékben említett Györgyön kívül egy 1442. évi adat alapján a Mindenszentek-templom egy másik papját, Mohácsy Dénes nevét is ismerjük, valamint a templom hozzávetõleges földrajzi helyérõl (extra muros) is tájékoztatást kapunk. Ebben a templomban szolgált az az István pap, aki 1581-ben levelet intézett XIII. Gergely pápához (1572–1585), amelyben részletesen ecsetelte a pécsi hívõk sanyarú helyzetét.
A török uralom a keresztények számára ennek, a városfalakon kívüli egyetlen templomnak használatát engedélyezte, amelyen a lutheránusok, reformátusok, unitáriusok és a katolikusok osztoztak. A Mindenszentek templomában zajlott le 1588. augusztus 29–30-án a Skaricza Máté ráckevei református, és az unitárius lelkész, Válaszuti György között folytatott nevezetes Pécsi Disputa, amelynek végkimenetele Válaszuti számára bizonyult eredményesebbnek.
1628-tól a kis lélekszámú katolikusok a templomot átadták az unitáriusoknak. A Tettye patak mentén épített fakápolnában tartották istentiszteleteiket, míg 1664 táján ismét, ezúttal véglegesen, birtokba vették a mai templomépületet. A törökök 1686. év õszén feladták a várost, s az ezt követõ években a jezsuiták vezetésével Pécs egyetlen plébániatemplomaként szolgált. 1704-tõl a pécsi püspökség kegyurasága alatt mûködött. 1789-ben a Szent Ágoston rend budai külvárosi plébániájához csatolták.
A 18. század elejére az épület állaga nagymértékben megromlott. A templomot Fonyó Sándor kanonok (1730–1767) gondjaira bízták, aki azt megújíttatta és háromhajóssá bõvíttette. A szentélyt lényegileg középkori formájában hagyták. A diadalív tartóelemeit kettõs fejezetû pilaszterekkel erõsítették, amelyek között kosárívet alakítottak ki. A déli mellékhajóba három ablak, kettõ délrõl, egy pedig nyugatról nyílik. E téregység a szentély után egy keresztboltozatos taggal folytatódik, amely bizonyítékul szolgál arra, hogy a templom a középkorban is háromhajós szerkezetû volt. A további szakasza a Fonyó-féle átépítés óta dongaboltozattal fedett.
A középhajóba nem nyílik ablak. Fiókos dongaboltozatát, a megemelt oldalhajók fölötti deszkamennyezetû oratóriumait ekkor alakították ki. Az északi több, mint hat méterrel hosszabb a délinél, mert az északi szakasz a sekrestye fölött is folytatódik. Az oratóriumok végeiben egy-egy ovális ablak enged be némi fényt. Külsõ falaikat és mennyezeteiket az itt leérkezõ közös nagy nyeregtetõ ferde síkja miatt deszkából készítették. A külsõ deszkafallal a karzat háromszög keresztmetszetét egyenlõtlen szárú trapézzá módosították.
A szentélytõl nyugat felé az alacsony ívnyílásokkal tagolt hajóválasztó falelemeket egy-egy erõs pillér szakítja meg. Feltehetõ, hogy még a középkori bõvítés során a román kori vastag hajófalak áttörésével alakították ki a pilléreket, majd ezeken túl csatlakoztatták a mellékhajók külsõ falait. A fõhajó végében a torony alapépítménye egy-egy fülkére osztja a teret. Az északiból a kórusra vezetõ lépcsõt indították, a déliben, a Historia Domus szerint, tettyei cseppkõbõl lourdes-i barlangot alakítottak ki, amelyet Vargha Damján szentelt fel 1944-ben.
A dongaboltozatos északi mellékhajó a szentélyhez illeszkedõ sekrestye miatt mintegy öt méterrel rövidebb. Az íves mellvéddel épült kórus két pilléren nyugszik, amelyeknek keleti felét pilaszterek díszítik. Terét a torony benyúló szakasza jelentõs mértékben leszûkíti. Innen keskeny lépcsõk vezetnek a magasabban fekvõ karzatokra, ahonnan két-két mellvédes ívnyílás enged letekintést a középhajóba.
A sekrestye, szabálytalan alaprajzával, a szentély északi oldalához illeszkedik. Déli fala láthatóan terméskõ, mint a templom fõfalai, valamint a torony nagy része is. A középkor építõmestereit dicséri, hogy a szentély boltozatát is kõbõl rakták, a hajóét a 18. században már téglából készítették.
A templom északi oldalához 1935-36-ban épült a karmelita nõvérek rendháza. A kvadrumot képezõ kolostorépület egy átjáróval össze is épült a templommal. Az ünnepélyes birtokba vétel 1936. május 21-én történt, majd a zárda és a templom közös használatát szabályozó megállapodást és szerzõdést Virág Ferenc megyéspüspök és Soós Aloysia perjelnõ 1938. október 8-án írták alá.
1949-ben még a Karmelita Szentek ünnepét ülték a templomban, majd egy év múlva, a szerzetesrendek felszámolásakor, 1950. június 10-ére virradó éjjel az ÁVH teherautóin Tiszaújfalura internálták a nõvéreket. A különbözõ célokra használt épület jelenleg a Hittudományi Fõiskola szeminaristáinak szolgálatában áll.
Forrás: BOROS LÁSZLÓ - A PÉCSI MINDENSZENTEK TEMPLOMA
