Utolsó frissítés: 2025.11.02.
TELKIBÁNYA - SZENT KATALIN KÁPOLNA ÉS ISPOTÁLY
Külföldön már a 12. században megjelennek a bányász önsegélyező szervezetek különböző formái, amikor a bányatulajdonosok és a bányászok jövedelmük bizonyos részét egymás támogatására ajánlják fel. Később a bányarészvény 2%-át önsegélyezésre adták. Ilyen forrásokból jöttek létre a bányavárosokban az első ispotályok, Selmecbányán 1224-ben, Besztercebányán 1334-ben, Újbányán 1391-ben.
A befolyt összegeket az erre a célra rendszeresített un. társládákban tartottak és ez lett évszázadokon át az önsegélyezés intézményes elnevezése is. A társláda eleinte egyházi igazgatás alatt állt, de később, amikor a tagok jogigénye alapján nyújtott szolgáltatást, kikerült az egyházi szervezetből. (36) Telkibányán még a 19. század végén is fontos szerepet töltött be. Több ezer forintos készlettel rendelkezett. Ebből fedezték az áttelepített bányászok segélyezését, és kölcsönt adtak az újonnan felvett bányászoknak.
Telkibánya, mint virágzó bányaváros, megengedhette magának, hogy egy ispotályt tartson fenn a betegek és elaggott bányászok gondozására, de ez nemcsak kötelezettség volt, hanem egy ilyen létesítmény a város rangját is emelte.
A telkibányai Szent Katalin ispotály feltárását Pusztai Tamás, a Herman Ottó Múzeum régésze vezette E létesítmény története és feltárásának körülményei a jelentése alapján az alábbiak szerint foglalhatók össze:
Az elpusztult Szent Katalin ispotály föld alatti maradványai 1997 tavaszán kerültek elő, építkezést előkészítő földmunkák során. A feltárt romok a mai település központjában lévő, a Vörös-patak és Kottya-patak mély völgyeivel körbevett, meredek leszakadásokkal határolt domb délnyugati szélén találhatók.
A leletmentő feltárásokat a Herman Ottó Múzeum 1997 és 1998 nyarán végezte el, az ispotály épületmaradványait teljes egészében, a körülötte található temető sírjainak pedig feltehetően harmadát feltárva.
Az írott források alapján 1367 előtt Telkibánya déli szélén egy fából készült kápolna állt, amelynek elbontásához Kuprer György telkibányai bányaispán az ispotály felépítésének okán 1367-ben engedélyt kért Lajos királytól. 1369-ben Mihály egri püspök már az építkezések megkezdéséről ír. Az ispotályt kegyurai, Kuprer György és fivére, Koncz bányaispán Szent Katalin tiszteletére alapították 1444-ben Kuprer György végrendeletében minden javait, házait, rétjeit, szántóit, szőlőit, malmát és malomhelyeit Czegwus pusztával együtt a Szent Katalin egyházra és ezáltal mostoha fiára, Mátyás papra, az ispotálymesterre hagyja. Mátyás pap 1450-ben a tönkrement ispotályt a pálosok Gönc mezőváros közelében lévő Szűz Mária kolostorára ruházza át.
Az 1367 utan felépült ispotály megtalált maradványai két épületrészből állnak. A kelet-nyugati tájolású, 18 méter hosszú, 11 méter széles templom hajója két boltszakaszos volt. A nyolcszög három oldalával záródó szentély diadalív-pillér nélkül kapcsolódott a hajóhoz. A hajó északi falát, valamint a nyugati záródás alapozását teljesen kibányászták, csak a visszatöltött alapozási árok került elő. A hajó déli falát az itt futó gyalogút pusztította el. A templom északi oldalához kapcsolódik egy 9x8 m alapterületű, északi oldalán három, nyugati oldalán egy nagyméretű támpillérrel erősített épület. Az északról két kisebb helyiséggel a hajóhoz kapcsolódó épületben előkerült igen töredékes lépcsőalapozás, valamint két, nagyméretű belső cölöplyuk esetleg kétszintes épületre enged következtetni
Az ispotály részleges pusztulását követően a 15. század közepén az épületet a pálosok veszik át, erről az írott források egyértelműen tájékoztatnak. Nem szólnak a források azonban arról, hogy az ispotályt a pálosok saját igényeik szerint alaposan átépítik.
Az ispotály céljaira emelt épületek elrendezésének kialakítása során alapvetően két út figyelhető meg. Az egyik, ahol a nyomorultakat az ispotály templomának kisebb egységekre osztott hajójában helyezik el. E megoldás az ispotály lakóinak fontos lelki gondozás céljából szükséges, hiszen így a szentélyben zajló szertartások részesei lehetnek. A második út, amikor a nyomorultakat egy külön épületben helyezik el, de a lelki gondozás érdekében ehhez az épülethez közvetlenül kapcsolódik egy kápolna, vagy templom is. Telkibányán az általunk feltételezett igen nagy karzattal épült hajóban helyezték el az ott lakókat, az ispotálymester pedig a hajóhoz kapcsolódó északi melléképületben élt.
Az ispotály elhelyezkedése megegyezik a középkori városi ispotályok többségének városszéli, vagy falakon túli elhelyezkedésével. Az ispotálytól az egykori plébániatemplom felé haladva, kisebb kiemelkedést vág át a mai út. Ez az egykori sánc maradványa is lehetett.
A bányavárosi oklevelekben szereplő nevek alapján részben német származású lakosság városi hagyományai, valamint a 14. századi aranybányászat során felhalmozódó vagyonok lehetőséget adtak arra, hogy egy igen rövid, mintegy 70 éves időszakra a település lakossága kialakítson egy hagyományainak megfelelő városi szerkezetet. Egyéb erőforrások hiányában, valamint a birtokviszonyok változása miatt ez a városi lét és szerkezet a 16. században már fenntarthatatlan volt.
Forrás: Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)A SZENT KATALIN KÁPOLNA ÉS ISPOTÁLY
