Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Mehádia - Mehadia, Románia, Bánság, Krassó-Szörény történelmi vármegye - Miháld vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2026.10.11.

Mehádia, Miháld vár

A Szörényi- (Bánsági-) havasokhoz tartozó Szárkő–Godján-hegység DNy-i nyúlványát, a Cserna-hegységet az Orsovai- (Szretinye) hegységtől elválasztó, itt DDK-re tartó Béla (Béla Réka) patak két partján fekszik Mehádia község. A falu felett omladoznak Miháld vár romjai.

Miháld vár valószínűleg az 1241. évi tatárjárás után épült a környék védelmére (a római korban Ad Mediam néven egy őrhely feküdt itt). Okleveles formában először 1323-ban említik, ekkor Balázs főlovászmester a miháldi várnagy. Fennállása folyamán végig királyi várként szerepelt. 1428 novemberében Zsigmond király és a környék nemesei tartottak gyűlést benne.

1440-ben még eredménytelenül ostromolta, de 1523-ban már elfoglalta a török, s a vár ettől fogva több mint két évszázadon keresztül felváltva hol magyar, hol török kézen volt. A vár történelmi szerepe 1738-ban véget ért, ez év tavaszán előbb Mehmed vidini pasa serege vette be, tőle nyáron Caraffa császári tábornok hódította vissza, majd néhány héttel később újból török kézre jutott, és nagy valószínűséggel ekkor pusztították el végleg.

Az egykori erősségből mára mindössze a falu melletti völgyben emelkedő, ötszög formájú, kb. 15 méter magas és 2 méter falvastagságú masszív lakótorony (öregtorony) maradt meg. Napjainkban földszintje és két emelete figyelhető meg. A plató D-i végében egy kerek torony nyomai látszanak. A két tornyot egykor a plató szélén húzódó várfal foglalta magába, melyet a D-K-Ny-i oldalon négyszögletes tornyok erősítettek. Az erődítmény e köveit a környék lakossága már régen széthordta. A vár árka még mindig jó megfigyelhető.

Aktuális információk:

A várat a kőbányáig vezető aszfaltos keskeny műúton lehet autóval megközelíteni, ezt jól láthatóan kihelyezett táblák segítik. A kőbánya parkolójában van lehetőség parkolásra. Innen gyalog tovább haladva követjük a jelzéseket, amíg az egy újonnan kialkított földútig érünk, amely a várhegy nyerge felé kapaszkodik. A nyergen az itt korábban lévő jelzést a 2026 októberi bejárásunk alkalmával már nem találtuk és az egykori ösvény is már elkerített részre vezet. Ezért figyeljünk jól, mert mielőtt a nyeregre érnénk, egy alig észrevehető ősvényen tudunk jelenleg feljutni a vár romjaihoz. Minden más irány rendkívűl bozotós, átjárhatatlan terep.

Sajnos a vár területe, a torony szűk környezetén túl bokros, bozótos, javarészt áttekinthetetlen, átjárhatatlan. Úgy tűnik arra volt csak forrás, hogy az új utat elkészítsék és friss jelzőtáblákat helyezzenek ki, de arra már nem terjedt ki a figyelem, hogy megfelelő feljáratot alakítsanak ki a várhoz. Nem beszélve a vár belső területének megtisztításáról és a korábbi tájékoztató tábla pótlásáról. Remélhetőleg a közeljövőben ezek megtörténnek, és Miháld vár erőssen romladozó falait is megőrzi az utókornak, a napjainkban már halaszthatatlan állagmegóvás munkálatai.

A helyszín átfogó bemutatásához javasoljuk az archívumunkban szereplő képanyagot áttekintését is. 2005-ben és 2012-ben az erősség területe még javarészt könnyen átlátható volt, így olyan részletek is megmutatkoznak, amelyeket jelenleg már nem fedezhetünk fel a helyszínt járva!

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 319.

Keserű László: Mehádia, Miháld vár - Terepbejárási feljegyzések - www.varak.hu - 2026

GPS: É 44° 54.681 (44.911354)
K 22° 22.251 (22.370850)

Információk: A falu felett omladoznak Miháld vár romjai. A várat a kőbányáig vezető úton lehet autóval megközelíteni, ezt jól láthatóan kihelyezett táblák segítik. A kőbánya parkolójában tudunk parkolni. Innen gyalog tovább haladva követjük a jelzéseket, amíg az egy újonnan kialkított földútig érünk, amely a várhegy nyerge felé halad.

Az itt korábban lévő jelzést, a 2026 októberi bejárásunk alkalmával már nem találtuk és az egykori ösvény is már elkerített részre vezet. Ezért mielőtt a nyeregre érnénk, egy alig észrevehető ősvényen tudunk jelenleg feljutni a vár romjaihoz. Minden más irány rendkívűl bozotós, átjárhatatlan terep. Lásd a csatolt térképet!

Utolsó frissítés: 2026.10.11.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025