Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

DunaföldvárMagyarországTolna vármegyeTolna történelmi vármegye - Csonka-torony (Török-torony) - vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Mellékletek
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.11.08.

Dunaföldvár - vár, Csonka-torony (Török-torony)

A várnak hely adó magaslaton, a 12. század végén (1199) II. Vak Béla király a Szent Péter apostol tiszteletére alapított apátságot. Földvár várának első erődítése, valószínüleg a középkori bencés kolostor megerődítésével alakult ki. A vár első említését az 1543-as hadjárat történetét leíró török krónikás Szinán Csausz munkájából ismerjük, majd a török Evlia Cselebi és Ottendorf Henrik osztrák hadmérnök leírásaiból és rajzaiból vannak ismereteink az erösségről.

A vár és a fő útvonal Eszék - Buda között, a végvári portyázók gyakori célpontja volt, ezért erősítették meg a törökök palánkokkal az egyes állomásait. Vélhetően ebben az időszakban építették ki a palánkot a torony köré a törökök. 1557-ből származik az első ismert zsoldjegyzék. A 15 éves háború alatt növelték Földvár török őrségének a létszámát, mely 1605-ben már 129 fő volt. Ez a létszám 100 körülire zsugorodott az 1620-as évektől.

Evlia Cselebi 1663-ban leírásban így említi a várat: Köröskörül háromszoros tömésfal építkezésű palánka ez, melyet két igen mély árok vesz körül. Két helyen nagyon erös fa-kapuja van, melyek egyike a keleti irányba néző Kicsiny kapu. A másik kapuja nyugoti irányban a külső városra nyíló Nagy kapu. Ennek az árka fölöt fahíd van. A vár négy szögletén levő igen erős tornyokban sáhi és zárbuzán ágyúk vannak. Benn a várban deszkazsindelyes ház és egy templomból átalakítotot Szulejmán khán dsámi van. E dsámival összefüggőleg az ég csúcsáig emelkedő, négyszögletes, erős építkezésű, szép torony van, mely kilátáshely levén, onnan az összes síkságok és víztócsák partjai három konak távolságra meglátszanak.

A külvárosáról így ír: Négyszögletű, csupán tömésfal kerítésű város, melynek kerülete húszezer lépés. Erős toronybástyákkal felszerelt s igen mély és meredek árokkal ellátott két deszkakapuja van, melyek mindegyike kettős szárnyú kapu. Mindegyik kapu fölött deszkabástyájú és készenlétben álló ágyúkkal ellátott tornyok vannak. 

Az 1663-ban szintén erre utazó osztrák hadmérnök és császári követ készített sematikus rajzot Földvárról. Magas, dombos parton lévő palánkról tesz említést. Az egész település magas kerítéssel és mély szárazárokkal van körülvéve.

A keresztény seregek közeledtére, 1686-ban a vár török örsége elhagyta a palánkot, melyet az Eszékre visszavonuló törökök felgyújtottak. A felszabadító csapatok már a lerombolt Földvárra érkeztek. A késöbbi időszakban Földvárat egyszerűen  "sánc" -ként említik. 

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején az erősség hol a császárik, hol a kurucok kezén volt. 1708. nyarán a kurucok végleg feladták Földvárt. 1710. február elején a császáriak is kivonultak Földvárból, az amúgy is elhanyagolt külső védőműveit lebontották, csak az öregtornyot tartották meg uradalmi börtönnek. Ezzel a vár hadi jelentősége megszűnt.

1858-ban a városi tűz részeként, a vár megmaradt tornya is megsérűlt. A torony zsindelyes teteje és belső faszerkezetei a tűz martalékai lettek. A torony helyreállítása után, a 18-19. században börtönnek, majd később magtárnak használták. A torony nyugati oldalához a 19. század elején egy toldalékot építettek.

A várból maradt és helyreállított ún. ,,Török torony" négyszögletes alaprajzú, gúlasisakú, részben kőből, részben téglából épült, alul 1,2 méter falvastagsággal, armírozott sarkokkal. A középkorban a bejárata az első emelet nyugati oldalán volt.

A tornyot az OMF feltáratta A. Kozák Éva régésszel és helyreállíttatta Mendele Ferenc építész tervei szerint. 1973-ban falai között múzeumot rendeztek be. A múzeum áprilistól - novemberig, a hétfői nap kivételével tart nyitva. A téli szünetben csak a várudvar látogatható.

Forrás:

Kozák Éva: Régészeti és műemléki kutatások a dunaföldvári Öregtoronynál (A szekszárdi Balogh Ádám múzeum évkönyve, Szekszárd, 1970) IV.06.31.

GPS: É 46° 48.515 (46.808590)
K 18° 55.663 (18.927719)

Információk: A vár és a Csonka-torony Dunaföldvár egyik fő látványossága, a híd közelében emelkedő Várdombon áll.  A Török-toronyban múzeum működik, amely áprilistól - novemberig, a hétfői nap kivételével tart nyitva. A téli szünetben csak a várudvar látogatható.

Utolsó frissítés: 2025.11.08.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025