Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

NagykátaMagyarországPest vármegyePest-Pilis-Solt-Kiskun történelmi vármegye - Felsőegreskáta - Rekeszi dülő (Jakab-rét)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.11.05.

Nagykáta, Felsőegreskáta - Rekeszi dülő (Jakab-rét) - földvár

Nagykátától észak-keletre helyezkedik el, a Bíbicfészek-patak rétjét dél-délnyugat felől határoló tagolt magaslat. A patak felé enyhény ereszkedő terület peremének szélén, a hatvani kultúra, naprainkra szinte teljesen elszántott földvára található. A kör alakú, árokkal és sáncrajzolattal vett együttes átmérője megközelítően 210-220 méter. Árokkal és sánccal övezett középpontjában helyezkedik el, a közel 120-130 méter átmérőjű belső védett terület.

A földvár területe, hosszú idő óta és sajnos mai is mezőgazdaságű művelés alatt áll. A központi magaslatot és a sáncokat szinte teljesen elegyengette az intenzív művelés, de az árok enyhe hulláma, ennek ellenére is érzékelhető a helyszínen. A földvár délkeleti harmadánál egy magassági szintező pont betonkockájának torzója áll, amelynek 113 méter tszf. magassága, egyben a legmagasabb pontja is a földvárnak. A központi mag nem egyenletes terep felszínt mutat, mely magasságkülönbség szintén az földműveléssel hozható összefüggésbe.

A területről 2007-2010 között több alkalommal is légi felvételt készítő Miklós Zsuzsa, aki a megfigyeléseiről így ír: 2007-ben érett búzában ovális, környezeténél világosabb sáv utalt a sáncárokra. 2008. április végén szántásban kerek, sötét sáv jelezte a sáncárkot. 2009. április elején, őszi búzában a sáncárkot szabályos kör alakú, sötétzöld gyűrű mutatta. Az elszántott sánc az árkon kívül világos sávként mutatkozott. 2010 júliusában a zöld kukoricában csak igen halványan jelzi a növényzet az egykori erődítés vonalát.

A 2024 decemberében és 2025 novemberében készített friss légi felvételeink az ismert információkat erősítik meg. A 2024 decemberi képeken a földvár jelentős része még a kukorica utáni állapotban volt, csak a nyugati körcikk kis részlete mutatkozott a szántásban. A 2025 novemberi felvételeknél, a friss szántásban már cseperedő növényzet szépen rajzolta az egykori erődítés teljes rajzolatát. Kutatásaink szerint a fentrol.hu archívumában, az 1973-ban készített katonai légifotón található az erődítésről a legszebb rajzolat.

Az árokkal övezett kiemelkedésen, a terület bejárása után szakemberek, a hatvani kultúra edénytöredékeit, illetve Árpád-kori töredékeket, patics, tapasztásdarabokat, vassalakot említenek. A helyszínről rendelkezésre álló csekély régészeti információkhoz, remélhetően majd a jövőben pontosabb adatokat is kaphatunk. A környék hatvani kultúrához köthető helyeiről már jelentős információval rendelkezünk. Így a legizgalmasabb számunkra, a középkori használathoz kapcsolódó leletek és használat kérdése lenne.

Források:

Miklós Zsuzsa: Régészeti Kutatások Magyarország 2009, 2010
Miklós Zsuzsa: Nagykáta, Jakab-rét - MRT 13/4 k.
Keserű László: Nagykáta, Felsőegreskáta - Rekeszi dülő, Jakab-rét - Terepbejárási feljegyzések, 2024-2025 - www.varak.hu
Fentrol.hu: Archív katonai felvételek: 1973, 1987, 1992

GPS: É 47° 26.646 (47.444092)
K 19° 45.043 (19.750723)

Információk: Nagykátától észak-keletre helyezkedik el, a Bíbicfészek-patak rétjét dél-délnyugat felől határoló tagolt magaslat. A patak felé enyhény ereszkedő terület peremének szélén található a hatvani kultúra, naprainkra szinte teljesen elszántott földvára.

Megközelíthető dél és keleti irányból földutakon, majd az utolsó 3-400 méteren a szántáson keresztűl.

Utolsó frissítés: 2025.11.05.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025