Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Déva vára

Déva vára egyike volt a magyar királyságot romba döntő 1241 – 42-es tatárjárás után, egy újabb mongol invázió elleni védekezésül emelt erősségeknek, amit IV. Béla király parancsára építettek fel. A továbbiakban is az uralkodó, illetve eme terület legfőbb tisztségviselője, az erdélyi vajda birtokában találjuk. Az első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1267-ből származott, amikor az uralkodó seregét „castrum Dewa” alatt legyőzte a pártütő, későbbi V. István hada.

A XIV. század elejétől Kán László erdélyi vajda, az országot szétdaraboló tartományurak egyike mondhatta a magáénak, csak az ő halála után került át Károly Róbert király hatalmába. A következő évtizedekben királyi, illetve erdélyi vajdai várbirtoknak számított, aminek a környező jobbágyfalvak tartoztak a földesúri szolgálatokkal. Az örökös pénzzavarral Zsigmond király előbb az egyik felét adományozta el, majd a XV. századra teljesen magánbirtokos tulajdonába került át.

Így a magáénak mondhatta Újlaki Miklós vajda, Hunyadi János kormányzó majd a dúsgazdag Báthory família is. A sok-sok földesúr közül kiemelkedik iktári Bethlen Gábor, aki 1610-ben kapta adományul az erdélyi fejedelemtől. Mint az önálló Erdélyt a vele szövetséges de veszélyes szomszédságnak számító törökkel szemben oltalmazó végvárak egyike, mindig fontos katonai erődítménynek számított. Ennek ellenére mégsem történt meg a korszak haditechnikai védőműveivel való kiépítése. A hódító török sohasem ostromolta meg, de 1660-ban Cselebi török világutazó felkereshette és beszámolhatott az itt látottakról.

Déva vára 1701-ben elkerülte a Habsburg Lipót császár által a magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot, mivel a falai közé vezényelt katonaság feladata lett a környező területek forrongó népeinek a felügyelete. A Rákóczi szabadságharc idején, 1704 – 06 között a kurucok állhattak őrt a falai között, majd ismét a császári kétfejű sasos zászlót tűzhették ki a bevonuló Habsburg zsoldosok. A többszörös védővonal utolsó nagyobb átépítését 1717 – 19 között végeztette el a bécsi Haditanács.

A XIX. Század elején már korszerűtlenné vált a dévai erőd, így elárverezték az értékeit, amiket mindössze 150 forinttért vásárolt meg egy Pogány Franciska nevű asszony. Az új tulajdonos utasítására leszerelték az összes kaput, ablakot és ajtót, majd a gazdátlanná vált erődöt az ide sereglő környékbeli népek szabadon bonthatták az építőanyagáért. Ki tudja, mennyi maradt volna fenn a híres dévai várból, ha nem jár erre 1817-ben Habsburg I. Ferenc császár és király valamint a felesége, akiknek annyira megtetszett a hegyi vár fekvése, hogy utasítást adtak a helyreállítására.

Az újjáépítése 12 esztendőig tartott és 216 ezer {!} forintba került. Déva sok csatát látott várának utolsó katonai szereplése 1848-ban történt, amikor is a 200 főnyi császári helyőrsége csak az élelem elfogyása után adta fel a posztját, szabad elvonulás feltétele mellett. Röviddel később azonban a puskaporraktár felrobbant, több mint 100 honvédet temetve maga alá. Ezzel végleg megszűnt Déva erősségének hadászati szerepe, falai az elmúlt évszázadok alatt, gondozás hiányában, egyre jobban pusztulnak.

Leírása:

Déva (románul Deva) városának közvetlen szomszédságában, a 371 méter magas Várhegy tetejét koronázzák meg az Erdély történelmében mindig igen nagy katonai fontosságú szerepet játszó erődítmény nagy kiterjedésű romjai. A városnak a meredek hegyoldalakra felfutó utcáiból vághatunk neki a turistajelzésekkel ellátott földútnak, ami egyenest a Császár-kapunak vezet. Ez a legkülső védőmű, korabeli feljegyzések szerint, ágyúlőrésekkel ellátott, felső körfolyosós épület volt, ahol mintegy 100 főnyi őrség állomásozott.

Ez után kezdődik a 600 méter hosszúságú falszoros, amit csak a lovas és gyalogos bejárattal ellátott Alsó-kapu szakít meg. Ez előtt a középkorban mély és széles szárazárkot alakítottak ki, de ennek napjainkra már nyoma sem maradt. Tovább haladva rövidesen elérkezünk az alsóvár területére. Ennek DK-i és DNy-i sarkain egy-egy olaszbástya alapfalait észlelhetjük, amiket az utolsó nagy erődítési munkálatok idején, 1717 – 19 között emeltetett Steinville gróf, dévai várparancsnok. Néhol kazamaták és lakóépületek maradványait láthatjuk a feltöltődött talajban rejtőzve. Az egykori források szerint még nagyobb itatót és halastavat is létrehoztak a várbeli népek, gondolva az élelmezésük kiegészítésére.

A fölénk magasodó felsővárba, a legkorábbi épületrészekhez, a középkorban a Ny-i oldalon, az egymással párhuzamos kőoszlopokra fektetett gerendahíd vezetett, ez azonban napjainkban már nem létezik. Így csak a D-i oldalon kialakított lépcsős ösvényen kaptathatunk fel a Várhegy legmagasabb csúcsára. A felsővár vastag kőfalai egy szabálytalan ellipszis alakú területet vettek körbe.

A legerősebb védőműve az 1613-as esztendő után létesített Bethlen-rondella, amit, az Erdélyt felvirágoztató fejedelem emeltetett. A legjobban támadható Ny-i oldalt kétszeres falgyűrű óvta a belső lakóépületeket, melyeken többszöri átépítés nyomait lehet megfigyelni. Így látni még korai kettős ablakot vagy reneszánsz stílusú pártázatot is, amire később újabb emeletet húztak. Sajnos az 1849-es robbanás megsemmisítette a felsővár egész DK-i sarkát, itt alapfalak sem maradtak meg. Más helyen viszont az egyes helyiségek, boltívek, ajtó és ablaknyílások is épségben állnak. Tábla jelzi Dávid Ferenc unitárius püspök börtönét, ahol vértanúhalált halt a nagy hitújító.

A dévai vár feltárási és helyreállítási munkálatai az ezredforduló előtt indultak meg kisebb lépésekben, hosszabb szünetekkel. 2014-2016 között már az új túrisztikai elképzelések szerinti felújítás első üteme zajlott le, majd a 2022-2024 közötti a második ütemben, a belsővár állagmegóvása történt meg EU-s támogatással. Ekkor a Várhegyen található várhoz vezető drótkötélpályás felvonót is korszerűsítették, amely azóta bővített kapacitással szolgálja a látogatókat. 

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 159-160.

Aktualizálás -  Keserű László - 2024-2025