Utolsó frissítés: 2025.10.24.
Sály, Latorvár-tető - Örsúr vára
Sály község a Bükk déli előterében, a Miskolci-Bükkalja területén, a Sályi-patak völgyében fekszik. A Sály községtől észak-nyugatra fekvő Latorvár tetőn nagy kiterjedésű őskori sáncvár helyezkedik el, amelynek sáncai lenyúlnak a hegyoldalakra is. A hegy felső platóját elfoglaló késő bronzkori (Pilinyi, illetve a Kyjatice-kultúra) erődített telepének belső részén, közel a felére csökkentett területen, ugyancsak nagy kiterjedésű sáncvár épült a 10.században. Ez az erődítés Anonymus gestájában mint Örsúr vára szerepel. A kora Árpád-korban használt sáncvár pusztulására nincs adatunk. Feltehetőleg Örsúr várának pusztulását követően, a hegy délkeleti, ereszkedő nyúlványán, egy kisméretű kisméretű várat emeltek a 12-13. században. Ennek az erődítésnek a népnyelvből ismert neve a Latorvár.
A kutatásokat és a különböző korú várak meghatározását, legutóbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vártopográfia foglalta össze, amikor a felmérésüket is közzétették. Az eddigi kutatások adatait összegezve, az egész hegytetőt az először épített őskori vár sánca foglalja el a Ny-felé viszonylag lankásan leereszkedő hegyoldallal együtt, amely a Pilinyi, illetve a Kyjatice-kultúra telepe volt, de az erődítettségére ma még nincs biztos adatunk. Az őskori telepnek, a Lator-tető fennsíkjának peremen túli, a hegyoldalakra is kiterjedő sáncai és árkai, feltehetően szintén őskori eredetűek.
Késő bronzkori telep - földvár
A Latorvár-tető egy fennsíkszerű, D-DK-i irányban V alakban elkeskenyedő platót képez, melynek legmagasabb pontja 279 méter tszf magasságban, az fennsík északi részén emelkedik. A hegytető fennsíkjának peremén, valamint részben a hegyoldalakon is földsáncok húzódnak, míg a tetőt körös-körül meredek lejtő határolja. A sáncok által körbezárt terület legnagyobb átmérője a hegytetőn É–D-i irányban 312 méter, K–Ny-i irányban pedig, a hegytető K-i peremétől a Ny-i oldalra lenyúló alsó sáncig 262 méter. Ez utóbbi értékhez még hozzá kell számítani a K-i hegyoldalon a hegy peremével párhuzamosan húzódó további két sáncot is.
A megközelítőleg háromszög alakban elhelyezkedő sáncok a fennsík peremét csak egy helyen, a viszonylag lankásabb Ny-i hegyoldalra lefutva félkörív alakban hagyja el, majd a DNy-i oldalon visszacsatlakozik a fennsík pereméhez. A hegytető Ny-i oldalát a fennsík peremén kettős sánc választja el az említett Ny-i lejtőtől. A K-i oldalon, a hegyperemen futó sánccal párhuzamosan a hegyoldalban további két (egymás alatti) sánc is megfigyelhető, amelyek az ÉK-i saroknál kissé befordulnak, majd megszakadnak. A két alsó sánc belső oldalán V keresztmetszetű árok fut végig, valószínűleg az ebből kitermelt föld került a sánc építésekor a külső oldalra.
Örsúr vára
Az országnak ezt a vidékét, amelyet a Nyárád- és az Eger-patak ölel körül honfoglalás kori hagyományaink Örsúr földjeként tartják számon. Erről Anonymus így fogalmazott a Gesta Hungarorumban: „Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, amelyet most Kácsnak mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örsúr apjának. Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak”.
Örsúr vára az őskori várral részben azonos területen helyezkedik el. A fennsík meredek peremén sánc fut körbe, amely a hegy természetes alakját követve, a D-i végén hegyesszögben fordul. A Ny-i oldalon, a lankás hegyoldal felől, amelyet az őskori sánc is körbevett, kettős sánc védte, melyek közül az alsó ma már csak inkább terasznak tűnik. A sánc magassága a vár belső szintje felett 1,5–4 m között váltakozik, de a DNy-i oldalon kb. 100 m hosszan hiányzik. Teljes területe 2,4 ha.
A Gádor Judit által végzett kutatáskor a két sáncátvágás során, különösen az ÉK-i sarokban ásott széles szelvény hozott eredményeket. A sánc talpszélessége itt 11 m, míg a belső magassága 3 m volt. Sűrű rács- és rekeszszerkezet alakult ki a gerendamaradványok alapján, amelyek egymásba voltak csapolva. Külső oldalán laza kőfal szétomlott maradványait találták. A sánc külső szélén két, a belsőn három sorban cölöpök erősítették a szerkezetet, de a sánc felső részében is voltak cölöpök. Legfelül 1,5 m széles, agyagba rakott kőfal volt. A sánc földje kb. 2/3 részben vörösre égett, de a belső oldal felé eső 1/3 része nem mutatta tűz nyomát.
A feltöltött földben talált kerámia töredékek alapján Gádor Judit a 10. századba helyezte a sánc korát. Az egész építmény egységes, egy építési periódust mutat, korábbi előzmény itt nem került elő. A legalsó gerendák alatt már a késő bronzkori telep gödrei bontakoztak ki. A vörös sáncon belüli területen Gádor Judit csak kisebb kutatóárkokat ásatott, ezekből is kerültek elő 10. századi leletek.
Az Örsúr helynévként ma már nem ismert, a történeti és régészeti adatok alapján azonban az itt leírt vár az Anonymus által említett Örsúr-várával azonosítható. A várnak más későbbi okleveles említéséről nem tudunk. A vár építési idejét a 10–11. századon belül a régészeti leletek alapján ma még nem lehet közelebbről megjelölni. A sánc szerkezete a többi magyarországi, 10–11. századi sánccal azonos, a történeti adatok is ebbe a korai időszakba sorolják a várat, de ennél közelebbit csak további ásatások alapján tudhatunk meg. A vár pusztulásának, elhagyásának idejére nincsen adatunk.
Források:
Gádor Judit: A Sály-latori nemzetségfői központ kutatása, Budapest, 1985
Gádor Judit: Észrevételek az égett sáncok kérdéséhez a sály-latori vörös sánc ásatási eredményei alapján, Sopron, 1987
Nováki Gyula - Sándorfi György: A történeti Borsod megye várai az őskortól a kuruc korig, Miskolc, 1992
Nováki Gyula - Sárközy Sebestyén - Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig, Miskolc, 2009
